Életének 83. évében elhunyt Csukás István Kossuth-díjas költő, író. 2016-ban készítettünk vele életútinterjút a Filmvilágban. Ezzel a beszélgetéssel búcsúzunk tőle.
Mirr-murr, Süsü, Pom-pom, a nagy ho-ho-ho-horgász: a legismertebb magyar mesefigurákat köszönhetjük Csukás Istvánnak.
Kormos István biztatására kezdett el meséket írni. Hogyan lett aztán meseíróból mesefilmíró?
Borzasztó hálás vagyok Kormosnak, hogy beinvitált a gyerekirodalom birodalmába. Előkelő társaságba kerültem, hiszen Weörestől Tersánszkyn át Móriczig nincs olyan magyar író-költő, aki ne írt volna a gyerekeknek is. Sokakkal egyetemben nekem is menedék volt a gyerekirodalom. Az én ajándékom pedig az volt, hogy végigzongoráztam a műfajokat. Így került sor a filmírásra is. Báb- és rajzfilmekkel kezdtem a működésemet. Ha megjelent egy mesekönyvem, arra felfigyelt a Magyar Televízió ifjúsági osztálya, és lecsapott rá.
1968 és ‘71 között dramaturgként is dolgozott a televíziónál.
A gyerekhíradót szerkesztettük, jártuk az országot, és mivel a tévének nagy volt még a renoméja, bárkivel, gyárigazgatókkal, orvosokkal is készíthettünk riportot. De amikor elkezdtem sorozatokat írni a televíziónak, úgy gondoltam, a kettő nem fér össze. Nem tartottam helyesnek, hogy magamat szerkesszem, ezért otthagytam a tévét. Így több időm maradt az írásra. Csodálatos hely volt akkoriban a televízió, alig fejeztem be egy mesét, már kaptam is a felkérést a következőre. Biankó szerződést adtak, amibe csak a címet kellett beleírnom. A megrendelés nagy múzsa: inspirált az ilyen mértékű bizalom.
