Németország a háború után az amerikai mintájú demokráciára nevelés (amerikai szóhasználatban re-education) terepe és sok tekintetben kísérleti állomása lett. Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai adminisztráció egy ország népének demokratikus átnevelését tűzte ki célul, és erre mozgósította a társadalomtudományokat, az oktatást és a művészeteket. Nincs mód ebben a rövid tanulmányban részletesen kitérni az amerikai kormányzat motivációira, illetve a motivációk menet közben történt változásainak bemutatására, ezért meg kell elégednünk néhány alapvető elemével. Nyilvánvaló, hogy az amerikai megszálló hatóságokat nem csupán az idealizmus vezette, hanem a fölismerés is: a náci birodalom bukásával még nem semmisültek meg a német militarizmus hagyományai, és amíg ezek léteznek, Németország potenciális fenyegetést jelent a szomszédjaira.
Az amerikai Haderők Egyesített Vezérkari Főnökeinek 1945. április 26-án kelt JCS 1067 jelzésű direktívája leszögezte, hogy a megszálló hatalmak célja nem egyszerűen a náci rezsim intézményes fölszámolása, hanem annál jóval több: „Fontos lépés e cél [ti. a náci rezsim maradványainak eltörlése – P. Á.] érdekében a nácizmus és a militarizmus minden formájának kioltása, a háborús bűnösök azonnali letartóztatása és megbüntetése, Németország iparának leszerelése és demilitarizálása a német háborús potenciál hosszú távú ellenőrzésével és a német politikai élet egy későbbi, demokratikus alapon történő újjáépítésének előkészítése.” Vagyis a négy D megvalósítása: demilitarizálás, denácifikáció, decentralizálás, demokratizálás.
