Mi tehet az, akinek nem tetszik a rendszer, de a tiltakozás legális lehetőségeit már kimerítette? Az aktivisták szerepét a hackerek és a cyberforradalmárok veszik át.
A forradalom érdeklődés hiányában, úgy tűnik, elmarad. Az ellenkultúra évtizedeiben még tömegek hitték el, hogy a rendszer erőszak nélkül is megváltoztatható – mindössze akarat és összefogás kell hozzá. Egy kontinenseken átívelő tiltakozó mozgalomnak lenne ma is muníciója bőven, a nagy testvérként viselkedő államok, a környezetet és a harmadik világot kizsigerelő korporációk, az agysejteket pusztító tömegkultúra és az értelmetlen háborúk miatt külön-külön is utcára lehetne vonulni. Vannak, akik így is tesznek különféle környezetvédelmi és emberjogi szervezetek színeiben, de hangjukat még a megsokszorozódott kommunikációs csatornák sem tudják annyira felerősíteni, hogy képesek legyenek komolyan megingatni a status quót. A „cselekedj lokálisan, gondolkodj globálisan” eszméjének jegyében persze el lehet részsikereket érni, a rendszer alapjainak megkérdőjelezésére ellenben tömeges igény nem mutatkozik.
Az euroatlanti politikai, gazdasági és kulturális elit tagjai azzal a kellemes tudattal hajthatják álomra fejüket, hogy ha akadnak is elégedetlenkedők, a többség megelégszik a szólásszabadság által szavatolt mormogás jogával, az utcán tüntető kisebbség pedig majd megunja és hazamegy.
